2013. január 31., csütörtök

Elemzés (2013-01-31)

XAU/USD: bár nagyon úgy látszott tegnap, hogy a rossz amerikai GDP (-0,1%) adatok "hallatán" az arany megcélozza  az 1700-as értéket, de ezzel szemben csak 1683-ig tudott emelkedni. Innen pedig szinte egy irányban döcögött lefelé: ma délelőttre kialakítva egy több érintős támaszt 1673,9-nél (zöld vonal). Ennek a supportnak a letörése adott eladási szignált (kék nyíl), ami hamar teljesítette is a szűkebb takeprofitot (kék négyszög). Ez után a hírgyertya visszacsapott felfelé, de a nagyobb célárra (zöld négyszög) spekulálók távolabbi stopjait nem sértette, majd innen esett le az árfolyam egészen 1660 alá.

2013. január 29., kedd

Elemzés (2013-01-29)

EUR/HUF: a forint ismét új magaslatokban kezdte a hetet, és határozottan megcélozta az általam korábban kijelölt sávot 300-304 között (zöld vonalak). A december közepén történt törés (piros trendvonalat átszakította az árfolyam) elég erősnek bizonyult, hiszen azóta nem tér magához a hazai deviza. Mindemellett a mai kamatdöntő ülés újabb csökkentést hozott: az új mélypont neve 5,5% (2010. novemberében jártunk itt utoljára). Úgy látszik, egyenlőre nem zavarja az MNB-t a 300 körüli árfolyam...